
Volt egyszer egy Gemini zenekar. Koncerttel egybekötött emlékest
Utolsó fellépésén a Gemini zenekar az igazi örömzenélésnek ígérkező koncertje során az együttes örökzöldjeit, valamint külföldi világslágereket tár a közönség elé. több
Utolsó fellépésén a Gemini zenekar az igazi örömzenélésnek ígérkező koncertje során az együttes örökzöldjeit, valamint külföldi világslágereket tár a közönség elé. több
Az egykori zenekari tagok mellett meghívott zenészek és előadók által régi nagy angol-amerikai slágerek (Deep Purple, Santana, Bee Gees), valamint saját kormeghatározó és irányadó dalok (pl.: Vándorlás a hosszú úton, Néked csak egy idegen, Azon a szombat éjszakán, Semmi sem tart örökké stb.) hangzanak el.
A Gemini zenekar az 1960-70-es évek meghatározó csapata volt, országszerte számos Gemini klubban játszott és minden csütörtökön teltházas konceretet adott az Ifjúsági Parkban.
Guiness rekord is fűződik a zenekarhoz: egy alkalommal 18 órán keresztül egyhuzamban zenéltek az Ifi Parkban. 2001-ben jelent meg utolsó lemezük, a Budapest Kongresszusi Központban tartott koncertjükön elhangzó műsorból válogatott album.
Baranski László - gitár
Bardóczi Gyula - dob
Heilig Gábor - basszusgitár, ének
Markó András - orgona, ének
Victor Máté - ének
Kovács Péter Kovax - zongora, ének
Porvay György László - basszusgitár
műsorvezető: B. Tóth László
A Lumen Christi Gospel Kórus a “fekete gospel” zene hazai képviselője. A Kórus előadásában filmek betétdalai, tradicionális afro-amerikai spirituálék átiratai,…
Koncert és díjátadó
Utolsó fellépésén a Gemini zenekar az igazi örömzenélésnek ígérkező koncertje során az együttes örökzöldjeit, valamint külföldi világslágereket tár a közönség…
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!