Eurüdiké a ma felgyorsult világának poklába száműzetik - ide követi őt szerelme, a régi vágású, más értékrendet képviselő megmentő hős. Ám Orfeusz ebben a felgyorsult világban egyszerre ügyefogyottá és tehetetlenné válik - nincs ereje és mersze szembeszállni a jelen felgyorsult világával, éppen ezért megfelelni próbál az Eurüdiké által már felvett ritmusnak és ízlésvilágnak. Orfeusz azonban nem képes megtagadni önmagát: a szeretett nőtől teljesen eltérő, lényegileg lassúbb, belső ritmusa soha nem talál igaz harmóniára kedvesével. Közös gyökerük a boldog lassúságban értelmezhetetlenné válik a jelen gyorsaságában: kapcsolatuk pokla a néző számára saját bőrön éget.

A táncduó a régi értékek és a jelen értékei között húzódó ellentétet mutatja be, ám drámaiságában még ennél is tovább megy, hiszen főhősei egykorúak: Orfeuszt és Eurüdikét tehát nem generációs különbségek választják el, hanem maga az idő. Egészen izgalmas vállalkozás ezt a disszonanciát, és a különbözőségekben felvillanó, pillanatnyi összecsengéseket pusztán a mozdulatok ritmusának nyelvére kódolni. A tánc nyelve képes megmutatni az emberi kapcsolatokban megélt, hasonlóan újra és újra feszültséget és feloldhatatlan ellentéteket generáló, belső mozgatórugókat.

Simkó Beatrix és Grecsó Zoltán együttműködésük sok éves tapasztalatit sűrítik duójukba, Dömölky Dániel letisztult látvány- és díszletkonstrukciójában, a Gryllus Ábris sound designer által teremtett atmoszférában.