Melingo

Daniel Melingo ugyanolyan rejtélyes, mint maga a tangó, az a különös, perzselő zene, amely szenvedély nélkül egyszerűen nem létezhet. Ha Tom Waits whisky helyett tangót nyelt volna, és Amerika helyett Argentínába pottyantotta volna a jósorsa, valószínűleg úgy szólna, mint Daniel Melingo, a tangó-sanzon műfajt megújító zenei alkimista, aki Buenos Aires-i mulatókban barikolt sármját néhány éve párizsi, londoni, berlini színpadokon szórja a vájt fülű európai közönségre. Zenéjében egyszerre szól szent és profán, hegedű, tangóharmonika, gitár, bőgő hajol az érces hang után, buja bősége, egyedisége ellenére hangzása mégis merészen puritán, mint a bordélyok egy áttáncolt éjszaka után.