Altalena Young Artists – Híd feléd
Időtartam: 70 perc szünet nélkül
„Mondanivalónk közös, de más kulturális közegekből érkezvén más-más módokon találjuk meg az önkifejezést. Hidak kötnek össze bennünket és hidak kötik össze generációinkat, művészeti ágainkat és közönségünket, barátainkat is — minden egyes előadás során!”
(Balog Alexandra, az Altalena projekt létrehozója)
Az Altalena Young Artists tagjai szinte kivétel nélkül Junior Príma Díjas művészek, akik különféle stílusokat, irányokat képviselnek, és tevékenységüket a megalkuvás nélküli magas minőségre való törekvés köti össze.
Az Altalena Jazz Society tagjait a magyar és európai jazz szcéna élvonalbeli zenészeiként tartják számon. Az együttes vezetője, Szalóky Balázs a Juilliard School hallgatójaként New Yorkban szerzett tapasztalatait hozta el Magyarországra és azóta a magyar kulturális élet egyik meghatározó szereplője. Az általa vezetett együttes filozófiája, hogy műsorukat a jazz tradícióinak tiszteletben tartása mellett modern igényeknek megfelelően adják elő. Fontosnak tartják a műfaj fejlődésének elősegítését is, így műsorukban saját kompozíciók is helyet kapnak.
Az Altalena ernyője alatt létrejött zenekar szívesen integrál műsorába jazz zenén kívüli stílusokat és működik együtt különböző formációkkal, legyen az klasszikus zenei, népzenei, világzenei vagy akár pop.
„Nem szeretem azt, amikor determinálnom kell, melyik műfaj is az,amit a legjobban szeretek játszani. Klasszikus szólózás, szimfonikus zenekari munka, kamarazene, opera, régi jazz, modern jazz…ez számomra mind simán „csak” zene.”
(Szalóky Balázs, az Altalena Jazz Society alapítója)
A közönség minőségi és felejthetetlen élményre számíthat a sokszínű, lelkes, fiatal Altalena közösség művészeitől.
Műsor
Bartók Béla: Román népi táncok
Joseph Haydn: G-dúr Trió No. 39 Hob. XV/25
Igor Stravinsky: Olasz szvit
Népzenei részlet Agócs Juliannával és Balog Benjáminnal
Jazz improvizáció az Altalena Jazz Society tagjaival: Szalóky Balázzsal és Tálas Áronnal
Közreműködők
Berecz Mihály, Balog Alexandra, Vida Mónika Ruth, Dolfin Balázs,
Toth Kristóf, Tálas Áron, Szalóky Balázs, Agócs Julianna és Balog Benjámin